JABŁONIEC 1914
Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej
Aktualności
dodano: 08-08-2018 23:35:38,
odsłon: 69
PL / HU
Függetlenségi Staféta Miskolcon
Sztafeta Niepodległości Polska Niepodległa 1918-2018 - etap Miskolc

Lengyelország 100 éve - 1918. november 11-én - nyerte vissza függetlenségét. Ebből az alkalomból a Derenki búcsún Dr. Rónayné Ewa Slaba Maria az országgyűlés lengyel szószólója indította útnak Magyarországon a Függetlenségi Stafétát, melyet a továbbiakban az ország különböző településein szerveznek meg. A táv 1918 méter - ennyit kell a benevezettnek lefutni – ami a függetlenné válás évszáma.
A héten, Ládbesenyőn, Edelényben, Múcsonyban és Sajószentpéteren került megrendezésre a program. Miskolcon, augusztus 03-án délelőtt szerveztük meg a stafétát.

 

Az kör e-mailen meghirdetett eseményre 9 órakor gyülekeztek a versenyzők Miskolcon a Szent István téren. A jelentkezési lap kitöltése után Fekete Dénes, a Miskolci Lengyel Önkormányzat elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd röviden felelevenítette a 100 évvel ezelőtti történelmi eseményeket. A fotózás és a verseny útvonalának ismertetése után vágott neki a csapat a távnak a következő helyszínek érintésével: Szent István tér – Szemere kert Doni kopjafa – Minorita templom Katyn-i emléktábla – Hősök tere Hősök szobra – Széchenyi utca – Szent István tér. A lengyel zászlóval vonuló csoportunktól több járókelő érdeklődött, csak nem lengyel zarándokok a Mária úton? Ugyan is városunkban pont ezen az útvonalán halad végig a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó Közép-Európai út.
A beérkezőket a rendezők hideg ásványvízzel várták. Az ünnepélyes záráson felkötöttük a zászlóra a Miskolci szalagot, átadásra kerültek az oklevelek, illetve mindenki kapott egy kis édességet. A verseny következő állomása Eger lesz.
Köszönet a szervezőknek, a rendezőknek, de legfőképpen a rajthoz állóknak, akik a nyári szabadság, illetve a nagy meleg ellenére elindultak és teljesítették a távot!

 

 

Fotó: Csiszár Adrienne
Szöveg: Fekete Dénes

Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej Jabłoniec 1914
Adres: ul. T.Kościuszki 6, 34-600 Limanowa
KRS: 0000485295
NIP: 7372203252
REGON: 122988528
Partnerzy:
Ta strona wykorzystuje pliki cookies i inne technologie. Korzystając z witryny wyrazasz zgodę na ich używanie.Dowiedz się więcejRozumiem