JABŁONIEC 1914
Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej
Aktualności
dodano: 23-05-2021 13:46:32,
odsłon: 341
PL
Egy egész élet a haza szolgálatában
Születésnapja alkalmából köszöntötték a 90 éves Nagy László nyugállományú ezredest Arnóton.

 

A pénteken tartott ünnepségen dr. Üveges István, Arnót polgármestere, katonai tiszteletadás keretében átnyújtotta a miniszterelnök által küldött, névre szóló emléklapot az ünnepeltnek. Az eseményen részt vett Makranczi Zoltán, Arnót község jegyzője is, mint tartalékos főhadnagy. Az évforduló kapcsán beszélgettünk a nyugalmazott ezredessel hivatásáról.

– Megtiszteltetés számomra, hogy települési szinten is megemlékeztek a születésnapomról. Kisebb körben a családom is felköszöntött. Örülök neki, hogy megértem ezt a kort, és tisztelettel megköszönöm volt katonatársaimnak, Miskolc város polgárainak és a társfegyveres testületeknek, hogy támogatták a munkámat – mondta Nagy László.

 

Miskolcra helyezték

Gyermekkori háborús élményei alapozták meg, hogy később a katonai pályán maradt.

– 1931. május 14-én, áldozócsütörtökön születtem. Szolnokról származom, ahol gyermekként 13 szőnyegbombázást éltem át a második világháború alatt. 1944-ben tizenhárom éves voltam. Az első bombázás idején Erdélybe, Zilahra utaztam, ahol édesapám dolgozott. A családomhoz, mint egyedüli férfi tértem vissza kiskamaszként. Akkor még nem akartam katona lenni, de a történelem úgy hozta, hogy 18 évesen besoroztak sorkatonának. Ahogy minden fiatal, én is a légierőhöz szerettem volna kerülni, de a honi légvédelemhez osztottak be. Elöljáróim megbecsültek, így tiszti iskolába mentem. Harminckilenc évig viseltem a Magyar Néphadsereg egyenruháját, elődeim nyomdokain haladva. 1950-től a szolgálati időm nagy részét Miskolcon, az utolsó négy évemet pedig Budapesten töltöttem. A Dunától keletre található légtér biztonságáért, 1977-től 1984-ig a mi hadosztályunk felelt az országban– sorolta az akkori hadosztályparancsnok.

 

Fiatalokat képzett

 

Miskolc építési munkálataiban, társadalmi és gazdasági életében is fontos szerepet vállaltak a katonák.

– Hosszú ideig voltam a Miskolci Honvéd Sportegyesület elnöke. Segítettük a sportolókat, hogy sorkatonai szolgálatuk után újra helyt tudjanak állni a sportversenyeken. Kevesen tudják, hogy a borsodi megyeszékhely fáinak döntő többségét a hadosztályok és ezredek katonái ültették. A csanyiki Vadaspark, mai nevén Miskolci Állatkert és Kultúrpark építéséből is kivették a részüket. A Szentpéteri kapuban pedig egy labdarúgópályát alakítottak ki. Emellett rendszeresen bekapcsolódtak az árvízi védekezésbe is. Legalább 40 ezer katona­növendékkel is foglalkoztam az évek során. Hittem abban, amit csináltam. Tisztességre, szorgalomra neveltem a fiatalokat és arra, hogy legyenek hűek katonai esküjükhöz. Együtt tudtam érezni a sorállománnyal is, meghallgattam a véleményüket. Ma is jobbnak tartanám, ha még mindig lenne sorkatonaság is, nem csak fizetett. Már Zrínyi Miklós is megfogalmazta, hogy az a nemzet, amely nem gondoskodik a saját védelméről, az előbb-utóbb kihal. Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok visszaemlékezéseiben olvasható, hogy az USA-nak 1941-ben, a Pearl Harbor-i japán támadás után egy évébe telt, amíg egy ütőképes hadsereget tudott létrehozni – magyarázta a nyugalmazott ezredes.

 

Nyugdíjasként is aktív

 

Bajtársaival és tiszttársaival folyamatosan tartotta a kapcsolatot.

– 1992-től 1999-ig a Miskolci Helyőrségi Nyugdíjas Klub elnöke voltam. A közösség 1970 óta működik, de ma már inkább csak hagyományőrző tevékenységet végez, és évente tart találkozót. Miskolcon, a Bocskai István laktanyában állítottunk emléktáblát a 2. Honi Légvédelmi Hadosztálynak. Ezt szoktuk rendszeresen megkoszorúzni, illetve nemzeti ünnepeken is részt veszünk, és koszorúzunk a városban. Nyugdíjasként szerettem volna Szolnokra visszaköltözni, de a gyerekeim már Miskolcon vertek gyökeret. Korábban nagyon sokat jártam Arnóton munkám során. Az arnóti domb fölött volt egy gyakorlópályánk, ahol gyakran tábort vertünk. 2000-ben a feleségemmel családi házba is a községbe költöztünk, ahol azóta is jól érezzük magunkat – emlékezett az ünnepelt.

(A borítóképen: Otthonában köszöntötték a nyugalmazott ezredest)

A cikk forrása: boon.hu

 

 

https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/egy-egesz-elet-a-haza-szolgalataban-5465422/

 

 

 

A 2. honi légvédelmi hadosztály nyugdíjas találkozója
(2015)

 


     A volt 2.h.lé.ho. – működött 1962-84 között – nyugdíjasai immár a 37. találkozóra gyűltek össze Miskolcon a Bocskai laktanyában. A volt parancsnoki épület falán lévő emléktábla előtt megjelenteket Sárossy Gábor nyá. alezredes köszöntötte. Ünnepi beszédében méltatta a magasabb egység tevékenységét, munkáját, kiemelte a végrehajtott fontosabb feladatokat. Sajnálatát fejezte ki, hogy 1984-ben a hadosztály, majd 1990-ben a légvédelmi tüzér ezred is megszűnt, ezzel megyénk katonai alakulat nélkül maradt.


     Szombati Emese mk. őrnagy asszony, a 4. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője ismertette a Honvédelmi Miniszter úr parancsát. A magyar Honvédség Napja alkalmából:
- Sárossy Gábor nyá. alezredes úr az Aranykor Kitüntető Cím Arany fokozatát,
- Pásztor Zsolt nyá. alezredes úr a Honvédelemért Kitüntető cím II. Fokozatát,
- Lorger Károly nyá. törzszászlós úr az Aranykor Kitüntető Cím Ezüst fokozatát,
- Frank János nyá. alezredes úr a Honvédelemért Kitüntető cím II. Fokozatát kitüntetést kapta.

 

     Csak néhány sor az elismerésben részesültekről:
- Sárossy úr immár 37. alkalommal szervezte meg a ho. nyugdíjasainak találkozóját. Hét évig volt a Honvédségi Nyugdíjasok Szociálpolitikai Alapítvány elnöke, melynek feladata a katonaözvegyek anyagi támogatása volt. 2012-ben ő kezdeményezte és szervezte meg az emléktábla állítását a Bocskai laktanyában.
- Pásztor úr 15 évig volt a Honvéd Szakszervezet Miskolci Csoportjának vezetője. 7 éve a Helyőrségi Nyugdíjas Klub megbecsült tagja.
- Lorger úr 16 éve klubtag. Hosszú éveken keresztül vezetőségi tag is volt. Jelenleg a klub fotósa, tudósítója a programokról a helyi és az országos médiában.
- Frank úr 18 éve klubtag, aktív szervezője és előadója a kulturális programoknak.

 

     A Bocskai laktanyában a program koszorúzással zárult. Az emléktáblánál a következő szervezetek helyezték el virágaikat: a ho. nyugdíjasai, a Helyőrségi Nyugdíjas Klub és a 4. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda.


     A rendezvény a Petőfi laktanya éttermében folytatódott. Itt Sárossy úr elmondta, hogy idős kora (85 éves) és betegsége miatt a jövőben átadja a találkozóval kapcsolatos szervezési feladatokat. Bagi István r. ezredes úr, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola igazgatója, s egyben a Petőfi laktanya parancsnoka elmondta, amíg ő itt lesz, addig mindig vendégül látja a nyugdíjas találkozó résztvevőit egy finom ebédre, kedves baráti szóra. Szívesen emlékszik vissza arra vissza, hogy hivatásos tiszti pályáját 1984-ben ebben a laktanyában állomásozó lé.tü.e-nél kezdte. Az egység 1990-es megszűnése után kérte áthelyezését a rendőrséghez.

 

     A találkozó ebéddel, majd baráti beszélgetéssel zárult. Egy év múlva találkozunk!

 

 

csoportkép az emléktábla előtt

 

                                                                                                                                                                                                           Fekete Dénes

 

 
Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej Jabłoniec 1914
Adres: ul. T.Kościuszki 6, 34-600 Limanowa
KRS: 0000485295
NIP: 7372203252
REGON: 122988528
Partnerzy:
Ta strona wykorzystuje pliki cookies i inne technologie. Korzystając z witryny wyrazasz zgodę na ich używanie.Dowiedz się więcejRozumiem