JABŁONIEC 1914
Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej
Aktualności
dodano: 15-01-2020 16:50:57,
odsłon: 1331
PL / HU
Doni megemlékezések Miskolcon 2020

   A Doni áttörés 77. évfordulója alkalmából a Történelmi Vitézi Rend szervezésében emlékmisére került megtartásra a Szent Anna templomban január 12-én. A szertartást Gubala Róbert plébános celebrálta, a 2. magyar hadsereg  tragédiáját v. Juhász Béla elevenítette fel. Kiemelte a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség Miskolci Csoportjának tevékenységét az 1990-es megalakulásuktól, a kopjafa felállítását, illetve a megemlékezések szervezését. Sajnos a szervezet Donkanyart megjárt utolsó harcosa – vitéz Tergalesz Ferenc – 2016-ban, 96 éves korában elhunyt.

   A teltházas misén szép számmal jelen voltak a Történelmi Vitézi Rend, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület és a 757-es Szemere Bertalan Öregcserkészcsapat tagjai.

 

csoportkép az emlékmise után 

  

   Január 13-án délután Miskolc MJV és a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség Miskolci Csoportjának szervezésében a Szemere kertben lévő Doni kopjafánál megemlékezésre és koszorúzásra került sor.

 

   A program a következőképpen alakult:

  • Himnusz,
  • megemlékezés: Szolyák Péter történész, a Herman Ottó Múzeum igazgatója,
  • ima – Szabó Sándor református lelkipásztor,
  • koszorúzás,
  • Szózat.

   Koszorúzó szervezetek:

  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal,
  • Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal,
  • Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség,
  • Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület,
  • Herman Ottó Múzeum,
  • ’56-os Szabadságharcosok Világszövetsége,
  • Magyar Történelmi Nemzetőrség,
  • Balogh Istvánné – a Doni Hadiárvák nevében,
  • Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Törzskapitánysága,
  • Pakusza Zoltán önkormányzati képviselő,
  • Civil Összefogás Fórum Miskolci Szervezete,
  • Badány Lajos, Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselők.

 

   A díszőröket és a koszorúvivőket a Magyar Honvédség 10. területvédelmi zászlóalja biztosította.

   Köszönet a rendezvény megszervezésében és lebonyolításában a Polgármesteri Hivatal-, a Miskolci Kulturális Központ- és a Városgazda Kft. munkatársainak a segítségét.

 

  

 

   A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség Miskolci Csoportjának delegációja január 14én koszorút helyezett el v. Tergalecz Ferenc sírján Emődön.

 

 


Fekete Dénes

 
Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej Jabłoniec 1914
Adres: ul. T.Kościuszki 6, 34-600 Limanowa
KRS: 0000485295
NIP: 7372203252
REGON: 122988528
Partnerzy:
Ta strona wykorzystuje pliki cookies i inne technologie. Korzystając z witryny wyrazasz zgodę na ich używanie.Dowiedz się więcejRozumiem