1945 júliusára a „lengyel kérdés” megoldása a legjobb irányban haladt a legfelsőbb szovjet vezetés számára. A februárban megtartott jaltai tárgyalások során az angolszász vezetők Moszkva érdekszférájába sorolták Lengyelországot. Berlin bevételével és náci a Németország kapitulálásával a Szovjetunió szövetségesei oldalán diadalmaskodott az európai hadszíntéren. Lengyelországban mindeközben szovjet nyomásra megalakult a Nemzeti Egység Ideiglenes Kormánya (Tymczasowy Rząd Jedności Narodowej), amely megnyitotta az utat az akkortájt éppen Lengyel Munkáspártnak hívott (PPR – Polska Partia Robotnicza) lengyel kommunista párt másfél évvel későbbi hatalomátvétele előtt.

„Kiírtjuk az NSZ erdei bandáit!” – Kommunista párti tüntetés Varsóban, 1946 Forrás: PAP/Stanisław Dąbrowiecki

A látványos sikerek ellenére azonban a lengyel belpolitikai konszolidáció egyáltalán nem haladt a Sztálin által megszabott iránynak megfelelően, hiszen a szovjet csapatok által ellenőrzött lengyel területeken – a kezdetektől brutálisan fellépő NKVD, valamit a Lengyel Munkáspárt által irányított Közbiztonsági Minisztérium alá tartozó erőszakszervezetek – fokozatosan erősödő fegyveres ellenállással találták szembe magukat.

A fegyveres ellenállásért elsősorban a Honi Hadsereg (AK – Armia Krajowa) és utódszervezetei, továbbá a Nemzeti Fegyveres Erők (NSZ – Narodowe Siły Zbrojne) alegységei voltak a felelősek. Az 1944 elején még a Vörös Hadsereggel, az megszállt területek felszabadítása érdekében való, együttműködést is komolyan fontolóra tevő Honi Hadsereg vezérkara 1944 tavaszára meglepetten szembesült parancsnokainak – az előretörő Vörös Hadsereg nyomában megjelenő NKVD egységek által – szisztematikusan történő letartóztatásával, katonáinak pedig a szovjet irányítás alatt álló katonai alakulatokba való besorozásával. Az egyre nagyobb nyomás alatt álló Honi Hadsereg feloszlatását végül az AK utolsó parancsnoka Leopold Okulicki dandártábornok rendelte el 1945. január 17-én. A Honi Hadsereg számos egysége azonban a szervezet feloszlatását követően is többé-kevésbé együtt maradt, majd rövidebb szünetet követően bekapcsolódott az 1944 végétől egyre erősebben fellángoló kommunista és szovjet-ellenes partizánháborúba.

„Az óriás és a reakció romlott törpéje”, 1945 – az óriás szerepében az új, egyre inkább kommunista vezetésű lengyel hadsereg katonája tetszeleg, akit hatástalanul próbál bemocskolni a Honi Hadsereg törpéje. Forrás: Włodzimierz Zakrzewski, 1945, Muzeum Plakatu w Wilanowie, Oddział MNW.

A Honi Hadsereggel ellentétben az erősen jobboldali politikai nézeteket valló Nemzeti Fegyveres Erők vezérkara már 1944 első hónapjaitól kezdve számolt és készült a Vörös Hadsereggel és a szovjet hatóságokkal való konfrontáció lehetőségére. Ezt megelőzően pedig már 1943 tavaszától kezdve kisebb, nagyobb csatározásokba is bonyolultak az egyre aktívabbá váló lengyel kommunista osztagokkal.

A háború lezárását követően a pozícióit még nem megszilárdító, de rövidtávon teljhatalmat megkaparintani akaró Lengyel Munkáspárt és annak moszkvai támogatói jelentős veszélyforrásnak tekintették a hatalmának legitimitását megkérdőjelező és azzal fegyverrel szembeszálló ellenálló csoportokat.

Ezért azok fizikai megsemmisítését az NKVD-ra és Közbiztonsági Minisztérium milíciáira bízták, míg a lakosság körében élvezett támogatásuknak a meggyöngítésért a Lengyel Munkáspárt propagandistáira feleltek. 1945 elejétől kezdve a lengyel kommunisták minden lehetséges eszközt mozgósítottak annak érdekében, hogy erőszakkal, fenyegetésekkel, vagy propagandával felszámolják a hazai kommunista-ellenes fegyveres mozgalmakat és hátországukat. Két évnyi brutális harcot követően az ellenálló csoportok nagy része, vagy megsemmisült, vagy pedig az 1947-es, elcsalt választásokat követő, hamis amnesztiaígéret hatására önként tette le a fegyvert (nem tudva, hogy amnesztia helyett börtön és kivégzőosztag vár sokukra). Utolsó még Lengyelországban rejtőzködő tagját 1963-ban gyilkolta meg a belügyminisztérium egyik különleges bevetési egysége.

„Őrizd meg a nemzet ellenségével szembeni óvatosságot”, 1953 Forrás: Tadeusz Trepkowski, 1953, Muzeum Plakatu w Wilanowie, Oddział MNW.