Családi memoárok, fényképek kerülnek elő a padlásokról, levéltári forrásokat „fésülnek össze” a szakemberek – így állt össze a szerdán bemutatott, Miskolci németek kényszermunkán a Szovjetunióban című kötet anyaga is.

– Jöttek értünk éjszaka és egyszerűen elvittek minket. Sok dolog fájt, de a legjobban talán az, hogy senkinek sem ártottunk, pusztán a nevünk miatt „szedtek össze minket” – meséli Árvay Zoltánné (szül.: Wágner Gabriella) elhurcolása történetét.

Még 18 éves sem volt, amikor Diósgyőrből kényszermunkára vitték bátyjával és két unokabátyjával együtt. A fiatal lány hazatért, édesbátyját és az egyik unokatestvérét azonban soha többé nem láthatták szeretteik. Akik szerencsésen megúszták a gyötrelmeket, azokat hallgatásra kényszerítették – Gabi néni azonban elmondása szerint annyira mérges volt, hogy elválasztották alig egy éve özvegy édesanyjától, és hogy elveszítette szeretett bátyját, hogy nem tudta, de nem is akarta magában tartani az átélt borzalmakat.

– Nagyon megviselt ez az egész – fűzte hozzá Gabi néni, aki mellett egy másik túlélő, Plósz Mihály is részt vett a szerdai könyvbemutatón, ahol Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő ajánlotta az olvasók figyelmébe a kötetet. Rámutatott, egy-egy ilyen alkalom kapcsán is megemlékezhetünk azokról a német honfitársainkról, akik jelentős szerepet töltöttek be Miskolc és Magyarország történelmében.

– Fontos, hogy megemlékezzünk, és hogy emlékeztessük a kor emberét a kommunizmus rémtetteire, hogy még egyszer ilyen ne fordulhasson elő – húzta alá a politikus.

A kötet szerkesztője szerint ha ismerjük azokat, akkor egyre több történeti forrás segítheti a Málenkij-robotra elhurcolt áldozatok emlékének megőrzését. Tóth Arnold hozzátette, ezeknek a forrásoknak egy részét a kutatók ugyan már feltárták, de publikálásuk, nyilvánosság elé tárásuk csak szakaszosan történik. Ezen segített a kormány programja, a Gulág-emlékév, ami a kutatómunka eddigi eredményeinek összefoglalására és közzétételére adott lehetőséget a helyi német nemzetiségi önkormányzat számára is.

– Az eddig csak levéltárakban vagy családi, magánarchívumokban őrzött adatok, fényképek most a közönség elé kerülnek. Nyilvánosságra kerül sok olyan adat, tény, amit eddig csak a családi, egyéni emlékezet őrzött – mutatott rá Tóth Arnold.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a történeti forrásanyag szintén nagyon szórványos és esetleges ebben a témában – érthető módon, hiszen az elhurcolásokat végző hatóságok pontosan tudták, milyen gonosztettet hajtanak végre. A kötet egyik legfontosabb része tehát az a több mint 300 név, amit közzétesznek, és amivel bővült az ismert áldozatok létszáma.

– Azt tudjuk, hogy több mint 400 embert hurcoltak el Diósgyőrből 1945 januárjában, a nevek közül egyre többet ismerünk. A könyv fő fejezetét a történeti források „összefésülése” adja, de arról is olvashatunk a kötetben, hogy egy család emlékezetében hogyan őrizte meg ezt a tragédiát. Erről egy kéziratos visszaemlékezés szerkesztett változata számol be, a szerzője egy Andreas Martin nevű, Erdélyből származó, szász földműves – ismertette a szerkesztő.

Képgaléria!

Mi a fő különbség a Gulág és a Gupvi között? A legpontosabb magyarázatot a Gulág emlékbizottság – A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve honlapján olvashatjuk:

„A legfontosabb különbség a lágerlakók odakerülése között volt. A GUPVI lágerek lakóit tömegesen hurcolták el, lényegtelennek tartva azok személyes kilétét, s szinte csak egy dolgot szem előtt tartva, hogy a tervezett létszám meglegyen, illetve az adott társadalmi csoportot úgymond <<izolálják>>, azaz lágerekbe zárják. A GULAG lágerek lakóit viszont egyenként, személyre szóló, többnyire koholt vádakra alapozott ítéletek alapján hurcolták el szigorú őrizet alatt a szovjetunióbeli büntetőlágerekbe. További lényeges különbség volt a lágerlakók ellátása és a lágereknek a Szovjetunión belüli elhelyezkedése között. Míg a GUPVI lágerek túlnyomó többsége a birodalom európai részén helyezkedett el – ezen belül is az internáló táborok leginkább a dél-ukrajnai térségben, a Donyeck-medencében és a Krím-félszigeten lévő szén- és vasérc bányákban –, addig a GULAG lágerek dominánsan az Urálon túli, vagyis az ázsiai területen voltak találhatók.