Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának annak emlékére, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett magyar földre azon politikai rabok első csoportja, amely túlélte a gulág borzalmait. Több mint háromnegyedmillió magyart hurcoltak a Szovjetunióba 1944 őszétől hadifogolyként és internáltként többéves kényszermunkára, vagy a második világháborút követően koholt vádak alapján 5–25 évre száműztek a gulágra. Diósgyőrben 1995-ben avattak emléktáblát a "málenkij robotra" hurcoltak emlékére.
A második világháború végén, a Vörös Hadsereg által elfoglalt magyar területeken a szovjet katonák sokszor az utcákon fogdostak össze, s hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára - "málenkij robotra" - ártatlan civileket. Ez a „kis munka” sokaknak hosszú évekig tartó fogolytábort, embertelen bánásmódot, nem egy esetben a halált jelentette. 1945. január 23-án Diósgyőrből több mint 400 embert hurcoltak el. Nekik állít emléket a Vár utcai emléktábla, amit 1995-ben állítottak, s azóta évente megkoszorúznak.
1944. december 22-én a Vörös Hadsereg 0060. számú parancsa rendelkezett arról, hogy mozgósítsák, vagyis „málenkij robotra” hurcolják a munkaképes, német származású fiatalokat. A szovjet parancsnokság utasítására a diósgyőri elöljáróság is összeállította a német származásúak névjegyzékét. Sztaskó János, a MOKAN-komité helyi vezetője azonban elégedetlen volt a listával, ezért a nyilvántartó lapokat magához véve új jegyzéket készített. A MOKAN-komité (Magyarországi Kommunisták Antináci Komitéja) akkoriban jelentős befolyással bírt a miskolci közéletben, tagjai karhatalmi feladatokat is elláttak.
Az összeírtak számát Ivanov szovjet kapitány kevesellte, s új lista összeállítását követelte. A névjegyzék végül elkészült, azonban számos olyan személy is szerepelt rajta, aki nem volt német származású. A diósgyőrieket az ún. tapolcai moziba hívták össze, ahol a lista alapján többeket azonnal lefogtak. Akik nem jelentek meg a gyűlésen, a MOKAN fegyveresei keresték fel otthonukban és hurcolták el. Végül 433 diósgyőrit hurcoltak el, férfiakat, nőket vegyesen. Közöttük sokan nem voltak német származásúak, az újonnan megalakuló pártok és a nemzeti bizottság is tiltakozásukat fejezték ki az elhurcolásuk miatt.
A szovjet parancsnokság azonban hajthatatlan volt. A letartóztatottakat a Zsolcai kapui rendőrkapitányság épületébe vitték, majd vonaton különböző (pl. parkamonai) lágerekbe hurcolták, kényszermunkára. Az itthon maradt családtagok mindent elkövettek szabadon bocsátásuk érdekében, politikai igazolásokat szereztek be számukra, de nem sokszor sikerült célt érniük. Az elhurcoltak többnyire két-három éves rabság után térhettek haza, sokan azonban az embertelen körülmények, a rossz ellátási és higiéniai állapotok miatt életüket vesztették. Az áldozatok számának megállapítása ma még nem lehetséges, az erre irányuló kutatások jelenleg is tartanak – mondta el Kis József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatója, a téma kutatója.
A történet 1994-ben folytatódott, amikor Chlumctzky Ferenc orvos a MIÉP egyik miskolci ülésén javaslatot tett egy emléktábla elkészíttetésére, az elhurcoltak emlékére. Meghatározták az avatás időpontját is: 1995. január 29-e – az események után fél évszázaddal és néhány nappal. Azóta évente megemlékezéseket tartanak az emléktáblánál. Az ünnepségek fő szervezője ma a Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Törzskapitánysága.
Miklós Árpád, a MIÉP akkori megyei elnöke emlékeztetett, aki nem ismeri a történelmet, azzal újra előfordulhat ugyanaz a gyalázat, mint elődeivel. – A múltban gyökerezik a jövendő, amiért harcolni kell, de ha a múltunkat nem ismerjük, a jövő is homályos. Ezért tartottuk fontosnak, hogy emléket állítsunk a múltnak – hangsúlyozta Miklós Árpád, elmesélve, hogyan kezdtek neki az tábla elkészíttetésének. – Chlumetzky Ferenc adott egy névsort, hogy kikhez lehetne fordulni információkért. Közöttük voltak például a Siegel család leszármazottjai, Binder Zoltán és Árvay Zoltánné, akik maguk is megtapasztalhatták az elhurcolást. Felkutatásukban Laczkó Lászlóné, a Független Kisgazda Párt megyei elnöke és Vincze Zoltán, a párt városi elnöke volt segítségemre.
Abban az időben Koppányi György volt a MIÉP miskolci elnöke, ő is sokat segített. Miután összegyűlt a pénz, egy miskolci kőfaragó vállalta az elkészítést. A márványtáblát így az ötvenéves évfordulóra fel is tudtuk avatni – emlékezett vissza Miklós Árpád. Mint mondta, éveken át hamis történelmet tanítottak az iskolában. – Mikor kukoricafosztásra mentünk, akkor meséltek az öregek, akiknek már nem volt félni valójuk. Sokan azért nem mertek mesélni a gulágon történtekről, mert megfenyegették őket, hogy ha elmondják valakinek, újra elszakítják őket családjuktól – tette hozzá.
.A tábla szövege a következő: „1945. január 23-án éjszaka, a MOKAN KOMITE közreműködésével összeszedett diósgyőri lakosokat, ezen az úton hajtották „MALENKIJ ROBOTRA” a SZOVJETUNIÓBA. Emlékezzünk rájuk.
MAGYAR IGAZSÁG és ÉLET PÁRTJA
FÜGGETLEN KISGAZDA PÁRT
1995. január 29.”
